Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
Menü
 
GYÓGYSZERTÁR

Nyitvatartás:

Hétfő-Szerda-Péntek: 12.30 - 15 óráig.

Telefon: 06-76/583-500

Ünnepélyes gyógyszertár avató 2011. augusztus 15-én, 12 órakor:

http://www.felegyhazitv.hu/?q=kiskun-kr%C3%B3nika-20110816

Átadták a gátéri patikát. A település első patikájának ünnepélyes megnyitására hétfőn délben került sor. A Gátéron élők szerint szükség volt egy gyógyszertárra, mert ennek köszönhetően a helyieknek nem kell a városokba utazniuk a gyógyszerek kiváltásáért.

A településen élők segítségével a faluházban nyílt meg a gátériak első patikája. Az ott élők közül többen tevékenyen részt vettek a helyiség kialakításában. A festés, kőműves és villanyszerelési munkálatokat nagyrészt a helybeliek vállalták magukra, aminek köszönhetően a beruházás a lehető legkevesebb költséggel valósult meg.

A hétfő déli megnyitó után a gátériak végül birtokba vehették a patikát, melyre szerintük már évek óta nagy szüksége volt a településnek.

Jánosiné Gyermán Erzsébet, Gátér polgármestere elmondta, a településen tavaly október óta munkálkodtak egy patika megvalósításán. Ehhez a megfelelő épületrészt végül a gátéri faluházban találták meg.

A fiókpatika a lakosok összefogásának köszönhetően csupán 275 ezer forintnyi anyagköltség ráfordítással készült el. A munkálatok befejezése után a patika megkezdte működését.

Papp Méri, a gyógyszertár vezetője elmondta, a nyitvatartási rend a gátéri háziorvos rendelési idejéhez igazodik. Ennek értelmében hétfőn, szerdán és pénteken fél egytől délután háromig várja a gátériakat.

 Forrás: www.felegyhazitv.hu

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!